#Gaskó István

Orbán a Ligával egyeztet
 

Orbán a Ligával egyeztet

A miniszterelnök szerdán megbeszélést folytat a LIGA Szakszervezetek elnökével is azt követően, hogy hétfőn már találkozott a Munkástanácsok vezetőjével.

MTI MTI

A kormánynak és az EU-nak is üzennek a szakszervezetek a szombati tüntetéssel
 

A kormánynak és az EU-nak is üzennek a szakszervezetek a szombati tüntetéssel

Az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) az uniós döntéshozóknak akar üzenni, hogy ne a munkavállalókkal fizettessék meg a válság költségeit, míg a magyar szakszervezetek a kormánynak azt üzenik, hogy vegye komolyan a demokráciát, és az emberekkel együtt teremtse meg az életfeltételeket - hangzott el a szombati szakszervezeti demonstrációt megelőző sajtótájékoztatón, pénteken Budapesten.

MTI MTI






„A szakszervezetek már egyenesítik a kaszát”
 

„A szakszervezetek már egyenesítik a kaszát”

Gaskó István szerint akár ötezren is elveszíthetik állásukat az osztrák kézben lévő Rail Cargo Hungaria Zrt. (RCH) súlyos válsága miatt, a legradikálisabbnak számító magyar vasutas szakszervezeti vezető, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) elnöke azonban nem nézné tétlenül a tömeges elbocsátásokat - írta a Format című osztrák gazdasági hetilap pénteki számában.

MTI MTI


Hétfőtől sztrájkol a VDSZSZ
 

Hétfőtől sztrájkol a VDSZSZ

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) sztrájkbizottsága a munkabeszüntetés október 19-i folytatása mellett döntött - jelentette be Gaskó István, a szakszervezet elnöke pénteken sajtótájékoztatón.

hvg.hu hvg.hu



A LIGA Szakszervezetek tárgyalást kezdeményeznek a miniszterelnökkel
 

A LIGA Szakszervezetek tárgyalást kezdeményeznek a miniszterelnökkel

A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája (LIGA Szakszervezetek) tárgyalni kíván Orbán Viktor miniszterelnökkel. Terveik szerint a jogállamisággal összeegyeztethetetlen és a munkavállalók számára hátrányos kormánydöntések megváltoztatásáról szólna az egyeztetés. Mindezt Gaskó István elnök közölte csütörtökön.

MTI MTI



Pedagógusok és civilek tüntettek Budapesten
 

Pedagógusok és civilek tüntettek Budapesten

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint veszély fenyegeti a közoktatást, a gyermekek ellátását. Az érdekképviselet által meghirdetett szombati, Országos Szülői Értekezlet címet viselő fővárosi demonstráción 18 szakmai és civil szervezet tiltakozott a jövő évre tervezett költségvetés közoktatást érintő tételei ellen.

hvg.hu hvg.hu

MSZP: Gaskó a Fidesz udvari masinisztája
 

MSZP: Gaskó a Fidesz udvari masinisztája

Az MSZP szerint sikertelen volt a hétfői vasúti sztrájk, amelyet Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) elnöke politikai céljai vezettek - hangzott el Török Zsolt és Nagy László szocialista országgyűlési képviselők hétfői sajtótájékoztatóján.

hvg.hu hvg.hu